július 28, 2013

Mikortól hibás termék a könyv? - poszt, ahol kritizálhatod a kiadókat

A recenzió írásról már ezer helyen hallhattatok - állítom, hogy egyedül a bloggereket érdekli - , de most picit más kontextusban szeretnék mesélni róla.

Szerintem az egyik legnagyobb megtiszteltetés, amikor megjelenés előtti regényt kapunk előolvasásra. Egyrészről bennünk van ilyenkor a kellemesen bizsergető érzés, hogy mi olvassuk először a könyvet, másrészről jó tudni, hogy valami alakuló dologban vehetünk mi is részt, hozzátehetünk valamit a könyvhöz, ha csak annyit, hogy előharangozzuk a megjelenést egy poszttal vagy azzal, hogy megjelenik a véleményünk ( a blogunk linkjével) a könyv borítóján, esetleg a könyv  ajánlói között.

Van pár könyv, amin az én - internetes- nevem is ott van, és mivel baromi nehezen kezelem a sikerélményeket, először alig mertem megnézni a posztjaimból kiragadott részleteket, aztán meg mindig megpróbáltam úgy olvasni őket, mint ahogy egy vadidegen látná. Vajon az ilyen ember mit gondolhat, ki vagyok én? Mit sugall az ajánló, hogy elfogult vagyok-e, hogy hitelesnek tűnik-e.

De nem is ez itt a lényeg.

Amikor először kaptam előolvasásra könyvet, azt gondoltam, milyen jó, segíthetek én is kicsit: úgyhogy ha láttam egy elírást, név-elcserélést vagy bármi apró hibát, akkor azt szolidan, megpróbáltam jelezni a kiadó munkatársának.

Az eredmény az lett, hogy a) vagy nem reagáltak az üzenetre , b) megmagyarázták, hogy nekem nem ez a dolgom, ezeket még ők átnézik vagy néhány szélsőséges esetben c) megsértődtek, hogy az orrukra kötöm a már nyomdában lévő könyv hibáit.

Na most szeretném kiemelni, hogy mindhárom esetben a hibákkal együtt került nyomtatásra az adott könyv.

Olykor arra gondolok, hogy jó lenne valamilyen minőség ellenőrzés a könyvek terén, ha már alaphangon háromezer forintot költünk rá. Szerintem totál idegesítő, hogy ha futárszolgálat hoz ki egy csomagot, azt másnap email-en értékelnem kell, de megteszem, mert pár pillanat az egész. De pl. a könyveknél is el tudnám képzelni, hogy ha gondom van vele, azt valahol tudjam jelezni.

Manapság minden második könyvben van valami hiba. Nem kiadófüggő amúgy a dolog, szerintem nincs kiadó, akinél ne találkoztam volna ilyen figyelmetlenséggel. Sorozatos elütések, rossz elválasztás, spoileres fülszöveg, semmitmondó fülszöveg vagy hamis fülszöveg, ami teljesen mást sejtet, mint amiről valóban a könyv szól. Amit nagyon utálok, ha elcserélnek egy nevet. Feltűnő félrefordítások- nem akarok belemenni abba, hogy az eredeti jobb vagy sem, ezen lépjünk túl-, de van, amikor valami egyszerűen magyartalan. Ugye emlékeztek még, amikor az utolsó * előtti  Harry Potter első kiadásából pont a kulcsjelenetnél kimaradt egy lap? ( Pótolva volt ugyan, de azt bármikor elhagyhatom.) S bár nem vagyok nagy e-book olvasó, úgy hallom gondok vannak ezen a téren is.



Én tudom, hogy vannak emberek, akiknek az a munkájuk, hogy figyeljenek ezekre a dolgokra, és tudom, hogy aki dolgozik, az hibázik is, könnyen beszél az, aki semmi hasonlót nem csinál. Csak azt gondolom, hogy mivel ezek a dolgok nem kirívó esetek, szinte meg sem lepődünk rajtuk, ebben az esetben valami baj lehet a rendszerben.

Nekem is volt már elírásom a posztban, legutóbb kimaradt egy betű a címben, amiért annyira haragudtam, hogy pár napig nem bírtam a posztra ránézni :). De mégis, ha már valamibe belefogok, azt megpróbálom jól csinálni.

Nem tudom, hogy a hasonló hibáknál mi lehet az ok, gyanítom, hogy az időhiány. Mindenesetre megtanultam, hogy amikor előolvasó vagyok, akkor csak olvassak és ne nyilvánítsak technikai dolgokban semmiféle véleményt.Viszont, mint olvasó, néha úgy érzem, hogy azt gondolják, így is megveszi, nem? Ami meg felettébb bosszant.

A borítókról, sorozatok félbehagyásáról nem is beszéltem még. Nem vagyok kifejezetten borító mániás, de ebben a tekintetben is fejlődni kellene még, másrészről a sorozatok meg tudom, hogy lutrik. Vagy bejönnek vagy nem, ráfizetni meg egyetlen kiadó sem fog.

Szóval, a kérdésem ezután a maratoni felvezető után, hogy volt-e már, hogy csalódást, bosszúságot okozott egy kiadott könyv, és hogy mivel? ( Elég, ha általánosságban leírjátok.) Mi az, amit elnézel, mi az, amit már nem? Szerinted lehetne még fejlődni? Vagy minden jó úgy, ahogy van? Mikor éri meg a pénzt, amit a könyvre költöttél és mikortól lesz hibás termék? Volt amikor csalódtál egy kiadóban?
SHARE:

július 25, 2013

Van ez az interjú, tudod...



Az a helyzet, hogy az ekultura.hu készített egy interjút velem, amit megtekinthettek

SHARE:

július 24, 2013

Syrie James: Az elveszett Jane Austen kézirat

Amikor megkaptam a könyvet, azt hittem, hogy egy kalandos történetet fogok kapni, amiben poros padlásokon, levéltárakban, pincékben meg elhagyott parókiákon kutatnak főhőseink, s végül megtalálják Jane Austen elveszett regényét.

Ám, meglepetésemre a történet, amire vártam csupán kerettörténetet alkotott, - mellékes volt, alapvetően felvezette magát, az Austen stílusában megírt regényt, és ezért elég felemás érzéseim voltak az első pár oldal olvasása közben.

Van tehát egy irodalmár leányzó, Samatha McDonough, aki minden felvezetés nélkül már a könyv elején megtalálja Austen egyik levélkéjének töredékét, amiről arra következtet hősnőnk, hogy van valahol egy felfedezetlen regény, amit nagy kedvence, Jane Austen írt.
Angliába utazik, ahol találkozik egy morc, vonzó férfivel, akiről persze kiderül, hogy pont annak a birtoknak az örököse, ahol a regény lapul. Mondom, fél nap alatt megtalálják, közben összemelegednek, ahogy szokás a hasonló történetekben...
Hadd legyek őszinte, van valami tenyérbemászó az első ötven oldalban, kezdve az elbeszélés körülményességével- pl. rosszul vagyok, ha egy könyvben prózában írják le a párbeszédeket, szerintem az annyira nagymamás, olyasmire gondolok, mint 'elmentem az egyetemre, ahol azt mondták, hogy... közben jó egészséget kívántunk egymásnak és elmondták, hogy nagyon sajnálják, de nem tudják megadni csak a néni telefonszámát, stb, stb,- nem bírom ezt az idegörlő passzív stílust. Másik dolog, amit képtelen voltam bevenni, hogy egy pasi, aki eddig nem nagyon olvasott és messziről nem érdekli Austen meg az ő fifikásan nőies stílusa, egyszer csak rajongóvá válik és ez annyira béna -  én nem hiszek abban, hogy a nagy Ő -nek pl. rajongania kellene Austenért, csak viselje el, hogy én rajongok érte - de nem? -, szóval a férfi karakter ily módon történő idealizálástól megint csak a hideg ráz.

De szerencsére az ötvenedik oldalon túl elkezdődik maga az Austen regény, a Stanhope család címmel, ami valóban hasonlít Austen stílusára, ugyanis néha már bosszantóan igyekszik az írónő ugyanazt visszaadni, amit Austen írt volna, és hellyel-közzel sikerül is neki egy kivétellel. Syrie James képtelen arra, amit én leginkább szeretek Austen regényeiben. Ebben a könyvben nincs irónia, nincs játékos humor - humor van, de nem olyan kifinomult, nem olyan enyhén kritikus, enyhén szórakoztató stílusban- , amit megszoktam. Ami egyébként nem lenne baj, csak... a szereplők, a szituációk... legtöbbjükre egy lelkes Austen rajongó vigyázz állásban jelentkezne, hogy ebben vagy abban a sztoriban már olvasott ilyet.
Nem azért van tehát bajom a könyvvel, mert nem jó, hanem az a bajom vele, hogy túlzottan utánozni kívánja a nagy példaképet és nem ér fel arra a szintre. Ugye Julia Quinn könyveire szokták mondani, hogy a modern Austen, de azzal azért nincs bajom, mert Quinn a saját stílusában ír, nem másol, ő inkább humoros, csacska, meg romantikus, de egyszer sem éreztem, hogy Austen kíván lenni. Ellenben ugye James, aki már a regénye témáját tekintve is muszáj, hogy belebújjon Austen bőrébe, neki muszáj próbálkoznia és ilyenkor azért akaratlanul is összehasonlít az ember...  Ráadásul a kerettörténetből én  nem látom, hogy az írónőnek egyedi lenne a saját hangja.

Mindezen megbotránkozások után azért írok olyan dolgokról is, amik tetszettek. A Stanehope család története tehát a fent leírt minden bosszantó tulajdonsága mellett is szórakoztató maradt. A legnagyobb bajom az volt vele, hogy alapvetően akkor tudok ilyen könyveket olvasni, amikor élvezni tudom a csendes békét, ami ezekből a történetekből adódik, amikor nem baj, ha minden mozdulatlan körülöttem, és jelenleg eléggé zsibongok. Esténéként viszont kellemes szórakozást nyújtott, hogy rájöjjek hogyan is veszítette el Mr. Stanhope a harangokra szánt pénzt vagy hogy rájöjjek, Rebeka melyik úriembert fogja végül kegyeiben részesíteni, és nagyon tetszett a bálok, séták, társalgások leírásai is. Ez tényleg egy fotelba vackolódós történet, amit az élvezhet nagyon, aki szereti a hasonló regények hangulatát, mert könnyen el lehet merülni az egymást követő fejezetekben, a cselekmény folyton előre halad a maga kedves módján, és bár én rájöttem, hogy végül mi is fog történni, azért külön dicséret, hogy James megpróbál elterelni minket a helyes vágányról.

Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy akik a régimódi, modoros, bájos romantikus történeteket szeretik, nem fognak csalódni, ám mindenkit, aki egy igazi Austenre vágyik, figyelmeztetek, hogy nem kell lehetetlent várni, ez nem Austen, és remélem, James megtalálja majd a saját hangját is. Ajánlom, nem ajánlom? Ajánlom. Mindenkinek, aki a hasonló témájú könyveket szereti.

Syrie James: Az elveszett Jane Austen kézirat, 2013., CorLeonis, 349. oldal, 7/10
SHARE:

július 22, 2013

Kérdezősdi

Kaptam egy ilyen díjat! Jó ideje válaszolni szeretnék a kérdésekre, de listába sem merem szedni, hogy mi mindent terveztem az elmúlt egy-két hétre, és semmit, de semmit nem csináltam ezek közül meg.
Ezért is szeretném jelezni, hogy a blog működésében kisebb - nagyobb szabadságolások várhatóak, mostantól önző leszek és csak akkor írok ide, amikor kedvem tartja. ( Eddig is így volt, de mostantól nem vagyok hajlandó lelkiismeret furdalást érezni.) Szeretném jelezni, hogy megtalálhattok engem a bloglovin oldalon- link valahol a linkfalon :D, és van facebook oldalam is, ahová nem csak könyvekről írok, hanem ami épp eszembe jut - ez volt itt a reklám helye, és most jöjjenek a játék szabályok:

*Linkkel jelöld azt az ember, aki téged jelölt/nevezett a díjra!
*Válaszolj a 10 kérdésre, amit a neveződ kiírt!
* Nevezz tíz embert a díjra.
*Írj Te is kérdéseket az általad jelölteknek!
*Jelezd a jelöltjeid blogjain, hogy jelölted/nevezted őket!
 Rendkívül utálatos leszek, de mivel folyton lassan reagálok ezekre a körbe díjas posztokra, így újra rebellis leszek és  csak a kérdésekre válaszolok. A saját kérdéseimmel meg úgy is nyúzlak majd egész évben titeket, gondolom ez így nem is olyan rossz!

Hiranneth kérdései itt találhatóak
 
1. Szeretitek-e a könyvekből készített filmeket? S találkoztatok-e már olyannal, ahol a film jobban tetszett, mint a könyv?
 Határozottan szeretem a könyvadaptációkat, bármit, bármilyen mennyiségben. Még azt is élvezem, ha valamelyik feldolgozást utálom :), ilyenkor lehet, mérges vagyok kicsit, de mindig érdekes és élvezetes dolog számomra azt látni, hogy mit kaptam vissza az olvasott könyvből. Pozitív példa az újdonságok közül az Éhezők viadala, illetve kiemelkedően jónak tartom az összes BBC adaptációt :P - ez egyértelmű-, aztán ott van a klasszikus Gyűrűk ura, de én nem tartozom a fanyalgók közé, lehet, legtöbbször nem olyan jó a film, mint a könyv, de akkor is szeretem őket- kivéve a Jane Eyre legutolsó feldolgozását, - amit mindenki imád, de Fassbender ide vagy oda, - szerintem egy katasztrófa.

2. Ha már helyszűkében vagytok, milyen cselhez folyamodtok, hogy még azért pár könyv elférjen otthon? (Nálam ez rendszeres probléma, szóval jöhetnek a tippek :D.)
 Az ágyamba :). Annyi könyv van az ágyneműtartóban, hogy nem tudjuk megmozdítani az ágyat. 
3. A legjobb vagy épp a legrosszabb élmény, ami a blogírás közben/miatt ért titeket?
A legjobbat írom: mindig szeretem, ha idéznek engem :P - Nem fordult sokszor elő, de az tényleg nagyon jó érzés.
4. Mi volt az a műfaj, amiről úgy gondoltátok, hogy sosem fogjátok olvasni, de végül mégiscsak kipróbáltátok, és pozitívan csalódtatok benne?
Jelenleg a scifi, amit utáltam, aztán megbarátkoztam vele, mostanában pedig két-három havonta kifejezetten vágyom a hangulatára. Jelenleg a krimi, amivel hadilábon állok- a tévében meg a helyszínelők. Nem lesz ezeknek a sorozatoknak sosem vége?
 
5. Ha épp olvasói válságban vagytok, amikor semmit sincs kedvetek olvasni, mivel ütitek el a felesleges szabadidőt?
Írok, tornázom :), élem az életem...
6. A legrosszabb könyv, amit valaha olvastatok (legalábbis számotokra.)
Lewis Caroll: Alice csodaországban - egy rémálom ez a könyv-, Vass Virág: Vulevu, az annyira rossz volt, hogy írni sem volt kedvem róla.

7. Szoktatok-e könyvtárba járni, vagy inkább saját könyvekre esküsztök?
Régen könyvtároztam, de most annyi olvasatlan saját könyvem van, hogy inkább messze elkerülöm...
8. Ha választani kell, melyiket szeretitek jobban, egy újabb sorozat kezdő kötetet, vagy egy önálló regényt?
Hát, minden attól függ, mennyire jó az a könyv. :)
9. Ha már itt tartunk kedvenc könyvsorozat?
 Moning: Tündérkrónikák és Chance: Cassandra Palmer sorozata...

10. Ha lehetne, melyik íróval találkoznátok szívesen? 
Kemese Fannival, mert már régóta tervezzük, de sosem jön össze. 

Szilvamag kedves kérdései pedig itt

1. Férjed, kedvesed, szüleid, barátaid, szomszédjaid, munkatársaid,  tudják, hogy blogot írsz? Mit szólnak hozzá?
Sokan nem, páran igen. Alapvetően semmit...
2.  Miért kezdtél el blogolni?
Mert világgá szerettem volna kürtölni, hogy mit gondolok erről meg arról a könyvről.
( Van egy hosszabb verzió, de azt most nem írom itt le )
3. Milyen szerepet tölt be az életedben a blogod?
Szilvamag, félelmetesek a kérdéseid :)... Hát a blogom a hobbim. Nem várok tőle sokat, csak hogy élvezzem a vele való szöszmötelést...
4. Ha felkérnének, hogy írj egy könyvet, akkor miről vagy kiről szólna? Milyen műfajban írnál? ( Mondtam, már hogy félelmetesek a kérdéseid? :) ) Alapvetően három témában tervezek regényt írni, de nem gondolkodom mindenképp kiadásban. Az egyik egy klasszikus urban fantasy, a másik egy YA könyv, a harmadik meg valami más, mint a többi.
A történetekről viszont csak akkor vagyok hajlandó beszélni, ha már legalább a regény fele meglesz. Ha pedig készen lesznek, mindenképp szólok. ( Évek kérdése csupán)

5. Melyik kedvenc íród boldog (vagy akár gonosz) szereplője lennél szívesen?
Hát nem tudom, melyik könyvben, de leginkább boszorkány szeretnék lenni, az a klasszikus, seprűs, süveges, kócos hajú- az a félig gonosz, félig jóságos típus...
Tudom, ez könyves kérdés, de azt hiszem simán helyt állnék bármelyik klasszikus BBC filmben ;), illetve visszatérve a könyvekre, egy steampunk környezetben biztosan jól érezném magam... Szóval legyek boszorkány egy steampunk sztoriban, amit a BBC megfilmesít... Ez jó lesz.

6. Milyen sűrűn porolod le a könyveidet?
(Öh, Szilvamag kérdései mindig az elevenembe vágnak). Túl ritkán. :D
( Évente talán 4X.)

7. Mennyi időt töltesz naponta olvasással és molyolással?
Molyolással egyre kevesebbet, ugyanis mára már nem kedvelem annyira a Moly.hu-t.
Olvasással megint ritkábban... Hétköznap talán egy-fél órát olvasok, hétvégén azért olvasok pár órát. Mindenképp keveset.

8. Mennyit tévézel és mi a kedvenc műsorod?
Biztos itt mindenki leírja, mennyire utál tévézni, de én tudom, mire gondol Szilvamag...
Szerintem naponta egy órát biztos a tévé előtt töltök, ha más nem, munka után szeretek a tévé előtt rehabilitálódni, olyankor az sem számít, mi megy benne. Tőlem aztán butíthat, igényelem nagyon.
Kedvenc műsorom... Természetesen a BBC sorozatok :)
De szeretem a történelmi témájú ismeretterjesztő filmeket is, meg amit épp találok.


9. Gondolkodtál már azon, hogy befejezed a blogolást? Ha igen, mi tartott vissza?
Szilvamag és a kérdései... :)
Igen, sokszor, Ti.

10. És végezetül, ha megtehetnéd, akkor a Föld mely részére utaznál el szívesen, mondjuk egy hónapra vagy akár örökre.

Olaszországba utaznék, de szeretném bejárni Európát, cakk-pakk. 

Abstactelf bár még nem ezen a blogon, de ugyancsak megörvendeztetett - kvázi - a díjjal, örök hála neki is, meg persze mindenkinek, akik gondoltak rám.
SHARE:

július 04, 2013

Karen Marie Moning: Iced

- Mi vagyok? Két lábon járó viccnek tartasz? Miért mosolyogsz állandóan, amikor rám nézel?
- Majd rájössz. 
Az asztalához lép, kihúz egy fiókot, elővesz egy papírlapot, és felém nyújtja.
- Töltsd ki, és írd alá.  
Elveszem, és megnézem, mi az. Egy jelentkezési lap. Ryodanre nézek. 
- Haver. Posztapokaliptikus világban élünk. Ki foglalkozik még ilyenekkel?
- Én.
 Végre!, végre! megkaptuk Dani történetét is!, amit minden Moning rajongónak kötelező elolvasnia!!!  :) ( Mindenki másnak pedig természetesen kötelező elkezdenie a Tündérkrónikákat. )

Most hogy ezen is túl vagyunk, hagy mondjam el, hogy mennyire, mennyire szeretem azt, amit Moning csinál. Leborulok előtte, nem vagyok méltó, hogy ... izé, kritizáljam? Nyugodjatok meg, kritizálni is fogom. 
Kezdjük ott, hogy volt egy sikersorozata az írónőnek és mit csinált? Nem folytatta a bevált receptet, nem csinált egy olcsó másolatot, ami csak szereplőiben különbözik az alapszituációtól, pedig hány női bestseller író teszi ezt évek óta? Nem követte a trendeket, ő igenis veszélyes vizekre evezett. Bevállalta, hogy egy fiatal lány legyen a főszereplője, holott a Tündérkrónikák rajongói igényelik a füstös, sejtelmes romantikát, várják a bitang alfahímeket, az izgalmat, várják a csavarokat, és egyáltalán a sorozat rajongó féltették az egész történetet, mert mi lesz ugyebár, ha YA-t ír Moning. Az elképzelhetetlen lenne...

Ráadásul olyan szereplő köré építi Moning a történet folytatását, aki túlságosan harsány, túl egyedi, olyan egyéniség aki megoszthatja az olvasókat. És én ezért határtalanul tisztelem Moningot. Bevállalja azt, hogy pedofíliával vádolják azok, akik nem olvasták a regényt, vagy nem láttak a szemüktől- mert ebben a könyvben szex és semmiféle erotikus dolog nincs- kivéve a szexel ölő szextündérek szexi dévajozását :P - , és bevállalja Danit, aki az egyik legszimpatikusabb szereplő, ha az általam olvasottakat végigveszem, szinte képtelen vagyok megérteni, mit nem lehet szeretni rajta.

Csak szeretném jelezni, hogy a Tündérkrónikák első két részében ugyanezt a szájhúzogatást olvastam mindenütt, hogy Mac egy szőke tyúk, hogy milyen idegesítő és nem győzték mondani a többiek, hogy változni fog. De amúgy miért utáljuk az egyéniségeket? A semmilyen, szürke libák bezzeg semmilyen tömeget nem osztanak meg, mert unalmasok. Aztán a sztorik végére lesz majd belőlük valaki, és akkor örülhetünk, hogy ja, igen, ez is megvolt. De Dani ő már most egyéniség, erős és öntörvényű karakter, aki egyrészről még gyerek, másrészről igazi lázadó, és harmadrészről mindent megtesz a városáért, Dublinért. És nem győzködni akarom itt az olvasóimat, de annyira bizsergetően jó olvasni egy olyan karakterről, aki már most valaki, aki lehet nem egyezik meg mindenben a mi elképzelésünkkel, de igazán ott tud a jelenlétével zizegni a lapokon, és aki nem hajlandó Mac-é válni. Mert ő Dani, a Mega, önkéntes szuperhős, folyton panaszkodó munkavállaló. Haver...

A történet egyébként ott folytatódik, ahol Mac sztorija véget ért, leomlottak tehát a falak, nincsenek telefonok, törvények, általános érvényű szabályok, nincs áram, nincs pénz, egyre kevesebb az étel, ellenben van több száz tündér, akik csak arra várnak, hogy kiirtsák az emberiség még megmaradt részét, van unseelie herceg, melyből kettő teljes erővel bír, egy jégbe fagyott a sidhe látók apátsága alatt, egy pedig begolyózott, mert hogy nem szeretne unseelie herceg lenni. Van még egy klub is, név szerint Chester's, amiben mindenféle ember jár szórakozni, nem is tudják, hogy voltaképpen velük szórakoznak, és van ugye kilenc férfi, már ha lehet mondani róluk ilyet.

Azt el is felejtettem, hogy van még egy rejtély is. 

Dani O'Malley pedig tizennégy éves, hangulata akár a tornádóé, jelenlétében illik kerülni a csúnya szavak használatát,  és a történet java részében nyomozni kényszerül a számító és veszélyesen vonzó Ryodan társaságában, mégpedig ki kell találnia azt, hogy mi okozhatja a Dublin városában egyre gyakrabban előforduló eljegesedést - ez így elég fura, de ha majd olvasni fogjátok, mert biztos vagyok benne, hogy olvasni fogjátok- majd meglátjátok.

Kedvenc lett ez a könyv. Leginkább azért, mert a kedvenc világomba kalauzol megint el, mégpedig úgy, hogy jó ott lenni; aztán azért mert vakmerő és izgága, úgy mint maga a főszereplője; mert igazi hangulata van- ami ráadásul más, mint az előző könyveké- ; mert nevetni tudtam rajta, meglepően sokat; mert már olvasás közben arra késztetett, hogy bizonyos jeleneteket újra és újra elolvassak megint, és mert a Dani - Ryodan páros az valami olyan, amit már most kémia köt össze.

Kat gyenge pont, a narrációja unalmas, a története elég érdektelen. De ott van még Lor is, aki remélhetőleg több szerepet is kap majd, ott van Christian, akinek baromi érdekes története van, - szerintem nagyon jó, hogy benne maradt a könyvben, mert ha a karakterek szempontjából valaminek jelentősége lesz, na az az ő karaktere lesz. Ryodan meg egyszerűn Ryodan... :) Ha elolvassátok a könyvet, tudni fogjátok mire gondolok.

Szóval, nagyon messze még a folytatás, de egyszerűen örülök ennek a könyvnek, és annak is, hogy így bele tudtam élni magamat, hogy Moning megint varázsolt, hogy Danivel jól maflást adhatunk a regényekben megszokott konvencióknak.

Külön örülök annak, hogy Moning nem mismásolja el azt, hogy Dani ilyen fiatal, hanem jól az orrunk alá dörgöli szinte minden jelenetben, és ez is milyen klassz, hisz nem az egyszerűbb utat választja. Szeretem Dani narrációját, olykor annyira aranyos, hogy megölelgetném, néha meg annyira vagány, igazi szuperhős, de azért mindkét formában érezni benne valamiféle bizonytalanságot és magányt, ami miatt még inkább megszerettem a karaktert.

Még valami. A vége szerintem nem üt, de nem is kell mindig függő vég. Ja és epic a zenehallgatós-hangfalas jelenet pár fejezettel a vége előtt, és még olyan sok mindenről írhatnék, de tudjátok meg, olyan leszek és nem fogok!  Olvassátok és várjuk együtt a következő részt!

És használjuk a kérdőjeleket! De előbb próbáljuk ki, milyen nélkülük ;).

Karen Marie Moning: Iced- Megnyílik az ég; - Cor Leonis Kiadó: 2013., 463. oldal- 9/10 pont - én aztán rajongok...-

// fordította Laskay Ildikó- kérdés volt, hogy mennyire lesz jó a fordítás, nos szerintem nagyon jó//
SHARE:

július 03, 2013

B és B

Follow my blog with Bloglovin

Elizának különösen az tűnt fel, hogy milyen rendkívül alázatos hangon emlegeti Mr. Collins Lady Catherine-t, s milyen készségesen vállalkozik híveinek keresztelésérere, esketésére és temetésére, valahányszor a szükség úgy kívánja. 
- Furcsa egy ember lehet - mondta - , nem tudom kiismerni a levélből. Valami rettenetes nagyképűség van a stílusában. És miért kér bocsánatot, amiért ő a birtok várományosa? Alig tételezhető fel, hogy lemondana róla, ha ez módjában állna. Gondolja, papa, hogy értelmes ember lehet?
- Nem, szívem nem gondolom. Minden reményem, hogy éppen az ellenkezője. Ez a levél sokat ígérő keveréke a szolgalelkűségnek és az önteltségnek. Alig várom már, hogy lássam. 



Adott egy hisztérikus anya, egy magába forduló, a világot sztoikus nyugalomban szemlélő családapa, egy végrendelteileg megterhelt udvarház és öt lány. Főhősnőnk Eliza Bennet, okos és játékos, minden mondata célba talál; szeret vitázni, de inkább jókedvű, minthogy sokat rágódjon a dolgokon. Szentül hisz abban, hogy a világot, s benne az embereket helyesen ítéli meg, de a történet végére rá kell jönnie, nem is olyan jó megfigyelő... Jane gyönyörű és jóságos, makulátlan ideálja a férfi vágynak. Rosszat nem igen lehet mondani rá, talán csak annyit, hogy naív. Lydia már más kalap, ő szerfelett bohém, önző és hiú, rámenős, illetlen és gyerekes. Mégis hamarabb megy férjhez, mint a másik kettő. Kittyről nem sokat tudunk meg, ő Lydia nyafogó árnyéka, akinek sorsa előreláthatóan szerencsésebb, mint példaképéé. Mary igazi könyvmoly, folyton magol, szórakozásképpen olykor olvas egy kicsit. Ez lenne tehát a Bennet család. 
Aztán adott egy jó barátnő, Charlotte Lucas, aki nem szép, ráadásul lassan eléri a vén lány státuszt, s egyenesen egy behízelgő, buta lelkész ( Mr. Collins)  karjaiba menekül előle. Adott még egy sármos katona, Mr. Wickham, akiről kiderül, hogy mégsem olyan sármos. Ott van még egy főúri dáma is, Lady Catherine de Bourgh, aki nagyon szeret parancsolgatni, ráadásul megkérdőjelezhetetlen nézetei vannak a poggyász bepakolásáról. Aztán ott van Mr. Bingley, jövedelme évi ötezer font!, mellé  kedves és jókedélyű, megjelenése kellemes, viszont igen befolyásolható. Mr. Darcy-t a végére hagytam. De róla meg mindenki tudja, mennyire büszke. A könyv végére viszont az is kiderül, mennyire magas. :) 
Tudom, nem sok újdonságot árultam el, (én is negyedjére olvasom a könyvet), aki meg még nem olvasta, az biztos látta a Tv-ben,  ha meg még ott sem látta, valószínű nem szereti a klasszikus romantikusokat.  
Nem is akarok igazán kampányolni, inkább csak le akartam írni, hogy mennyire szeretem a könyvet. Ez a történet könnyed, szórakoztató és bájos. Nem igazán hasonlítható a többi romantikus történethez, pedig ebben is csak hajadon lányok vannak és gazdag férfiak, akadályok melyek elhárulnak, aztán happy end, az elérhetetlen boldogsággal. Alapvető sablonokat találhatunk benne, viszont azokkal tudni kell jól bánni, és Austen mestere műfajának. Nem véletlen, hogy könyvek ezrei íródtak és most is íródnak a témában, mégis ha a romantikusokról van szó, mindig előbukkan az Austen neve, aki megkapó bájjal iróniával és társadalomkritikával mutatja be a klasszikus vidéki anglia nemességét. 
Austen a maga korában meglepően modern regényeket írt. Már az is ritkaság volt, hogy egy nő regényeket írjon- első könyveit nem is saját nevén adták ki, hanem csak annyit írtak a borítóra, hogy "egy hölgy tollából"- , de azzal is kitűnt, hogy történeteiben már nem csak a humort és a szórakoztatást kereste, mint mondjuk Henry Fielding, hanem azt részletesen kibontott karakterekkel és a lelki folyamatok  leírásávál ötvözte. Könyvei a szerelemről szólnak, mégsincs bennük sok romantikus sallang, vagy ha van is, azok elhalványulnak az írónő mondatjain átsejlő intelligencia és az irónikus humor mögött. 

/Gondolataim olvasás közben:Mr. Darcy, Mr. Darcy...
Kedvenc, kedvenc: karakter Mr. Bennet, Eliza;  jelenet: Darcy levelet ír a szalonban :)
Értékelés:   10 csillagból 10 csillag: **********/ amit tehát Jane Austen Büszkeség és Balítélete kap...
 
Mondhatnám, hogy kötelező, de hát úgy is mindenki tudja...

Ez az első bejegyzéseim egyike :))
SHARE:
BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig