október 20, 2013

Egy hadmágus, akit meg kell ismerned: avagy íme John Pritkin


Kép innen

Ha valakit érdekelne a fent látható úriember, éppenséggel egyedülálló, ámde figyelmeztetnem kell benneteket, önfejű, makacs, nehezen kezelhető és sajnos ideje java részét azzal tölti, hogy megpróbál vigyázni történetünk két lábon járó sorscsapására, a Pythia szerepbe kényszerülő Cassandra Palmerre.

 Pritkin már csak ilyen… Pritkines.

Nem tudom, ismertek-e más hadmágust, a vámpírok szerint példának okán évről-évre lököttebbek, mindenesetre van bennük valami szabályhajhászó erőszakos katonai miliő, ami mellé szerencsére társul még, egy 'tűzön -vízen kitartunk a nagy ügy mellett' felfogás - ami persze jól jön, ha baj van, kivéve, ha az a feladatuk, hogy likvidálják főhősnőnket. Na de nem kell félteni Cassie Palmert, ha Pritkin vele van, - ha már meglátom az oldalon valahol a nevét, én már rögtön jobban vagyok - , és Pritkin azért általában ott lohol mögötte, esetleg előtte, nem spórolva a motiváló leordításokat és mentális helyretételeket, amiktől Cassie egyre erősebb lesz, meg lököttebb, meg bátrabb.

  – Öltözz át, és gyere. 
– Miért? – kérdeztem, de sajnos már sejtettem. Eljött a reggel, az edzés ideje, csak mivel egész éjszaka fenn voltam, észre sem vettem. 
– Mert futni megyünk. 
– Én nem futok szórakozásból. Épp elégszer csinálom akkor, amikor fegyverrel kergetnek.
 – Az is megoldható – morogta Pritkin, miközben kivonszolt a szobából.

Ha engem kérdeztek, ezt a két embert egymásnak teremtette a Sors Karen Chance- az a baj, hogy még ő sem tud róla, és folyton-folyvást akadályokat görget az én rózsaszín szalagokkal teletűzdelt happy end-embe, de már megígérgettem egy csomó mindenkinek, hogy ha Pritkin a sorozat végén nem lesz boldog, akkor én bizony boldoggá teszem ;) - azaz írok egy alternatív befejezést.
Na de ne legyünk már ennyire borúlátók. Sőt, meg kell jegyeznem, hogy John Pritkin vonzereje talán nem is abból áll, hogy egy tökéletes testű GI Joe, és nem is abban, hogy a varázspálcát meg süveget lecserélte menő, hosszú bőrkabátra, meg hogy a legváratlanabb helyzeteket is uralni tudja, és úgy szolgálja Cassie-t, hogy közben megmarad méltóságteljes akcióhősnek. Szóval számomra a pasi egyik legnagyobb vonzereje, hogy hátrányból indul: nem ő a legszebb és nem ő a leghatalmasabb,  nem egy tökéletes csilli-villi, mentális problémákkal és sötét múlttal rendelkező alfa hím, hanem inkább egy esendő, dögös, lelkiismeretes fafej, aki akármennyire sérthetetlennek is tűnik, bizony-bizony félteni kell és ez annyira szokatlan az ilyen könyvekben, hogy szinte már meglepő.

Átnéztem a pólókat, és találtam egyet, melyről egy kiguvadt szemű rajzfilmfigura meredt rám. A felirat szerint „Túl sok vér van a koffeinkeringésemben”. Megvettem Pritkinnek. Tudtam, hogy sose venné fel, de kíváncsi voltam az arcára, amikor átadom.

Pritkin egyébként szőke, zöld szemű, frizurája nem épp a legelőnyösebb, felfelé zselézett, szana-széjjel álló, de egyébként sem figyel annyira az öltözékére, folyton kopott farmerban és az elmaradhatatlan hosszú bőrkabátjában van, amiben elképzelhetetlenül sok mágikus mizerát és egyéb fegyvereket hordoz magával. ( Nem is értem, hogy bírja cipelni őket.)
Annyit még tudni kell róla, hogy koffeinfüggő, viszont fura módon megszállottan egészség mániás, a legfőbb cél a kiemelkedően jó erőnlét és a folytonos figyelem.
A történet elején egyébként pont azzal bízzák meg, hogy taszítsa le az aktuális Phytiát a trónról, de hamar átértékelte a helyzetet és szakadár démonölő hadmágusként átállt a másik oldalra, s azóta minden helyzetben kitart Cassie mellett.
Pritkint szerintem nem lehet nem szeretni. Az ő karaktere az egyik erőssége Karen Chance Cassandra Palmer sorozatának. Érdekes hős, akinek a múltjában annyi minden van, amiről még csak nem is beszélhetek. Az az igazság, hogy meg kell ismerni. Ki fog emelkedni az összes -összes hős mellett. Ráadásul arról még nem is meséltem, milyen zizegés van Pritkinünk és főhősnőnk Casssie Palmer között. Két veszekedés és napi három kataklizma, ezer akadály és egy fene-jóképű vámpír vőlegény mellett azért van miért küzdeni. Arról meg pláne nem beszéltem, milyen zizegés van Pritkin és és köztem :). Meg hogy milyen zizegés lesz közted, meg közte, kedves olvasó. Zizegni fogtok, így ni: zizz-zizzzzzz-zizz.

Pritkinről egyébként regéltem már itt és itt. ( És még nagyon valószínű, hogy sokszor említeni fogom.) ;) Például itt alul...
DANTE HÍRMONDÓ - EXKLUZÍV INTERJÚ


Áthidalhatatlan technikai nehézségek miatt kénytelenek vagyunk szó szerint, magnós átiratban közölni Zenka interjúját John Pritkinnel- ex hadmágussal, aki jelenleg a Phytiaként ismeretes Cassandra Palmer testőre.

Zenka: Na jó, akkor kezdem is az interjút...
John Pritkin:  Helyes-helyes.
( Papírzörgés, nagyon hosszú szünet.)

Zenka: (decensen) Mi a kedvenc színe?
John Pritkin: Hogyan?
Zenka: Mi a kedvenc színe?
John Priktin: Ezen még sosem gondolkodtam. Talán a fekete.
( hosszú szünet)

Zenka: És miért?
John Pritkin: Tessék? ( székcsikordulás)
Zenka: Úgy értem, biztos megvan az indoka...
John Pritkin: Azzal könnyebben el tudok rejtőzni az emberek között.
Zenka: Oh...Értem, ez egészen kiábrándító, de persze logikus.
( szünet )

Zenka: Mi a kedvenc pudingja?
John Pritkin: ( hisztérikus hang)  Bocsánat, kérhetek egy kávét?
Zenka: Szóval szereti a kávét. Árulja el olvasóinknak, hiszen égnek a vágytól, hogy tudjanak önről mindent, szóval meséljen, hogyan issza!
John Pritkin: ( unott hangon) Erősen szeretem. Feketén. Naponta többször és folyamatosan adagolva.
Zenka: Én utálom a kávét.
John Pritkin: Sokáig tart még ez?
Zenka: Az egy szatír volt, aki az előbb felszolgált?
John Pritkin: ( fogcsikorgatás) Egy ördögfi volt, és óvva intem magát, hogy a szemébe nézzen.

Zenka: Ismeri Cassandra Palmert, a Phytiát?
John Pritkin: Elég közelről ismerem. A testőre vagyok.
Zenka: Meséljen róla, hogy lett a testőre! ( álmodozó sóhaj) Ez azt jelenti, mindig minden pillanatban ott van mellette?
John Pritkin: Csak ha szüksége van rám.  Szóval ha lehet, igen, mindig a közelében vagyok.
Zenka: Ha bajba kerülnék megvédene?
John Pritkin:( kanálcsörrenés) Azt hiszem, igen.
Zenka: ( csalódottan) Sajnos nincs szükségem testőrre.
John Pritkin: Ilyen az élet.
( szünet) 

Zenka: Emlékszik arra, amikor Cassie az ágya mellé teleportált?
John Pritkin: Én mindenre emlékszem.
Zenka: (egyenetlen lélegzet) És maga meztelen volt és fáradt...
John Pritkin: Igen.
Zenka: És tintapaca volt a kézfején.
John Pritkin: Igen.
Zenka ( elfúlva) : Hányszor mentette már meg meztelenül a Phytiát?
John Pritkin: most komolyan erről akar beszélni?
Zenka: ( duzzogva) Jó, akkor ... ( papírzörgés és szünet) akkor beszéljen a Phytia aktuális helyzetéről.
John Pritkin: Nagyon fontos, hogy mindannyian támogatásunkkal jelezzük a Phytia felé az elkötelezettségünk.
Zenka: (alig hallhatóan) Igen, igen.
John Pritkin: Főleg ebben a kiemelten fontos politikai helyzetben, amikor...
Zenka: Milyen a nőideálja?
John Pritkin: Tessék???
Zenka: ( éledezve) Sokan azt sejtik, maga szerelmes a Pyhtiába.
John Pritkin:  Kitől hallotta ezt?
Zenka: ( kifelé a pincérnek) Elnézést kérhetnék egy nagy tál csokis akármit?
John Pritkin: ( kimért halk hangon ) Mire célzott az előbb?
Zenka: ( áhítatos susogással) Tudja nekünk olyan, mint egy szuperhős. Aki bátor és erős és emberi, annyira emberi, hogy meztelenül alszik... És hogy bátor és erős...
John Pritkin: Azt hiszem, mennem kell. Figyeljen rám, nem magának való ez a hely, azt ajánlom, hogy...
Zenka: És annyira becsülöm magában, hogy mennyire jó barát, és mennyire kreatív varázslatai vannak, hogy ennyire egészségesen él és hogy ennyire zöld szemei vannak. Tényleg nagyon zöldek.
John Pritkin: ( halk nyöszörgés)
Zenka: És én bármit megtennék, hogy... Maga ... Szóval bármit... De tényleg.
( Elnyújtott dübörgés, csörömpölés, majd kézitusa hangjai)

Interjú alapötlete/szövege Helen Fielding: Bridget Jones naplója 2. regénye nyomán- amikor Bridget a kérdéseivel halálra idegesíti Colin Firth-t.
SHARE:

10 megjegyzés

  1. Ahhhhhhhh, Pritkin olyan szexi magázva (is) :))
    Vele álmodtam péntek éjszaka, és ha tudnátok....:D

    VálaszTörlés
  2. Wíí, nem akarom hogy vége legyen a Holdvadász hónapnak!
    Imádom a posztjaitokat, és ugye a hónap letelése után is olvashatunk még tőletek ilyen és ehhez hasonló posztokat? Ez a poszt is... főleg az interjú része... *sóhajtozik*
    Lécciiii XD *nagy bociszemekkel néz*

    Bocsi, de én pl. idáig nem voltam Pritkinért oda, de olyan jó posztokat írtok, hogy én is megkedveltem és lassan kezdek szerelmetes lenni bele. :D

    VálaszTörlés
  3. Itt röhögök a gép mellett. :))

    VálaszTörlés
  4. Levelibéka, nem kell félni, én még tervezek jó pár posztot, meg azt hiszem a lányok is - részemről biztos átnyúlik a téma még novemberre is. Köszönjük amúgy a lelkesedést :D

    VálaszTörlés
  5. Nagggyon jó:D Csodálom, hogy Pritkin ilyen hosszan megőrizte a hidegvérét, és nem pattant fel az első kérdés után:D:D

    VálaszTörlés
  6. ó, hogy én mennyire szeretem Pritkint :) :)
    köszi, egy élmény volt :))))

    VálaszTörlés
  7. Zenka, tudod, hogy szeretlek, és a bejegyzés is szuper lett, De: egy kis utalást tehettél volna, hogy az interjú ötlete, ill. egyes részei kimondottan a Bridget Jones 2-ből vannak, amikor Briget Colin Firth-szel készít interjút Rómában.

    Sziget-kék

    VálaszTörlés
  8. Drága Sziget-kék! :D Azt hittem ez mindenkinek egyértelmű, ámbátor aztán sok helyen eltértem a mintától mert hát Pritkin teljesen más, mint Colin Firth :D, de igazad van. Mindjárt orvosolom a bajt.

    VálaszTörlés

BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig