november 05, 2015

Mércék

 PuPi, Nima, Bill és én picit témáztunk - nem is akármiről - , a mércékről. 
A csatlakozókat természetesen szívesen várjuk.


Általában a könyveket önmagukhoz mérem. Legalábbis olvasás közben. Minden könyv ígér valamit az első felütésben, az első pár fejezetben, vagy akár a témában, és ha nem kapom meg, amire számítottam, amit tehát ígért számomra a könyv, akkor bizony csalódott vagyok, és mindig arra gondolok, hogy " ugyan már, ez a könyv jobb LEHETETT volna".

Ilyenkor egyébként lelketlen kritikusnak érzem magam. Nemrég olvastam egy elég népszerű könyvet, amit szinte mindenki az egekig magasztalt, de én csak azt gondoltam olvasás közben, hogy " de ugye lesz benne valami extra?" Pedig kedves kis könyv volt, meglehet, csak el kellett volna engednem magam, mégsem lettünk jó barátok, mert én azt HITTEM, hogy jobb lesz. Karakteres sztorit ígért az alapsztori, mélységet, erősebb világkidolgozást, mint amit kaptam.

Szóval a könyv leginkább önmaga által okoz számomra csalódást. Nem szeretek colstokkal mérni, nem is szeretem versenyeztetni egymással témákat, könyveket, zsánereket, egyszerűen csak szeretném, ha az adott témát az adott műfajnak megfelelően igényesen bontaná ki az író.

Eszemben sincs összehasonlítani a Háború és békét a Gogo girl sorozattal, nyilvánvalóan vannak olyan élethelyzetek, amikor az egyikre vagy épp a másikra vágyom majd. Nem bonyolítom ezzel túl az életem.

Egy dolog egyébként felmerült bennem. Bizonyos regények között annyira érezhető a szinkronicitás - mondjuk ugyanaz az alaptéma, hasonlóak a szereplők, ugyanaz a regény célja, rendeltetése stb- , hogy óhatatlanul teszek olvasás közben egy megállapítást, melyik is a jobb. Melyik fejtette mondjuk ki jobban a témát. Szóval nyilvánvalóan hasonlót, a hasonlóhoz mérni, ebben van ráció, de még mindig azt gondolom, hogy a regények csak akkor hüppögnek a polcokon, ha nem tudták beváltani a hozzájuk fűződő reményünket, és ilyenkor bizony méltatlanul bánunk egyikkel-másikkal. Ilyenkor talán örökbe kellene adni a nem hozzánk passzoló történeteket. Hiszem, hogy minden könyvnek szüksége van jó gazdára. A kutyáknak, meg a macskáknak is, de ugyanígy van a könyvekkel... Hiszen a jó könyv felemel.

Mondjuk, most talán kicsit eltértem a témától?


SHARE:

5 megjegyzés

  1. "Eszemben sincs összehasonlítani a Háború és békét a Gogo girl sorozattal, nyilvánvalóan vannak olyan élethelyzetek, amikor az egyikre vagy épp a másikra vágyom majd. Nem bonyolítom ezzel túl az életem." :D ez jó mondat.

    VálaszTörlés
  2. Milyen pátoszos lett a vége! :D a gif pedig tiszta Zenka :) tuti tudsz te is így nézni! :D
    Az elvárások, akár mi magunk gerjesztettük (azt hittem ez vagy az lesz...) akár mások véleménye alapján kúsztak be a fejünkbe nagyon csúnya kis kártékony lények, tényleg elrontják, ami esetleg előzetes gondolat nélkül lehet hogy simán tetszett volna. Nálam is előfordult már párszor, hogy túl magasra tettem a lécet, és azt persze hogy nem lökte le a könyv (micsoda kép, ahogy a könyv magasugrik :D )
    Nekem meg ez a mondat tetszett: " egyszerűen csak szeretném, ha az adott témát az adott műfajnak megfelelően igényesen bontaná ki az író."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szoktam így nézni :D. És igen, teljesen patetikus lett a vége, és igen, tudom, hogy néha igazam van. ;) ( Jól van na, jól van na. )

      Törlés
    2. nekem az szokott megfordulni a fejemben, hogy ha másnak nem tetszett volna ennyire, nekem vajon mennyire tetszene? akkor is ennyire? vagy egyáltalán nem?
      komoly gondok ezek, kérem.

      Törlés
    3. First world problems :)

      Törlés

BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig